Az Itáliából az 1600-as években induló reneszánsz tehát a bútorok történelmében is egyfajta újjászületés volt, amely új stílusirányzatot teremtett. A reneszánsz a római és a görög építészeti stílusait fejlesztette tovább, az egyik legnagyobb vívmánya pedig a napjainkig rendkívül népszerű intarziakészítés volt.

Bár a reneszánsz nem a bútorokra épített és nem az ülő-, fekvőalkalmatosságok esetében próbált elsődlegesen újítani, mégis számtalan friss megoldást szült (elég csak a terjedő kárpitos megoldásra gondolni). A korszak asztalai leginkább esztergált lábú lábösszekötős darabok voltak; a lábak egyszerű vagy oszlopszerű lábak volt. A székek esetében a támla nélküli változat volt a népszerű, ezeknek a lába X-et formázott és összecsukhatóak voltak. Emellett készültek támlás, valamint négylábú alsó lábösszekötős székek is, ezeket azonban igyekeztek a szokásosnál is jobban díszíteni.

A reneszánsz szekrények kéttestűek voltak, az irányzat pedig kiemelt figyelmet fordított a párkányzatokra, pilaszterekre, díszlécekre és díszítésekre. Az ágyaknál fontos volt az, hogy a bútor a tér középpontjába kerüljön, ezért azt gazdagon díszítették, a fejtámla pedig magas volt.